Átadták a Stafétát!

2016. június 24.-én, a Szent László Napok keretében került sor a Partiumi Keresztény Egyetem  első diák-publikációs kötetének, a Stafétának az átadására.

A Szent László Napok keretében a nagyváradi várban felállított Könyv-Várban mutatták be a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) működő Partiumi Kutatóintézet Staféta diáktudományosság a Partiumban című periodikáját.

Dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte az érdeklődőket, aki örömének adott hangot, hogy a hét folyamán több alkalommal is bemutatkoztak a PKE hallgatói, és biztató a jövőre nézve, hogy a diákok aktívak a képzőművészetben, és – mint ahogy a jelen kötet is mutatja – a tudományos munkában is.

Dr. Szilágyi Ferenc egyetemi oktató, a Partiumi Kutatóintézet igazgatója arról szólt, hogy a Partium régiónak szüksége van egy egyetemre, amely az oktatásban és a kutatásban is aktív szerepet tölt be. Emellett felelősséget kell vállalni a tehetséggondozásban is, a kutatói utánpótlás biztosítása is kiemelt feladat. A bemutatott könyv 23 hallgató munkáját tartalmazza, egy olyan kötet, amelyet jó kézbe venni, és mint a stafétát, tovább lehet adni. A jelentős érdeklődésre való tekintettel, a program koordinátorai nem egy egyszeri kötet, hanem egy évente megjelenő sorozat kiadása mellett döntöttek. 

A Stafétát a jelenlévő hallgatóknak Szabó Roland a Modern Nyelvek Tanszék oktatója adta át.

A publikációs kötetet a Partiumi Kiadó jelentette meg, a szakmai hátteret a  Partiumi Kutatóintézet és a PKE Modern Nyelvek Tanszéke koordinálta.

Forrás: szentlaszlonapok.ro

Dsc 2431Dsc 2441Dsc 2433Dsc 2444Dsc 2447Dsc 2450Dsc 2451Dsc 2454Dsc 2455Dsc 2457Dsc 2461Dsc 2462Dsc 2465Dsc 2468Dsc 2477