Bemutatkozik Nagy Vince gyakornok

Márciusban elkezdődött a PTKI 2018-as gyakornoki programja.

Nagy Vince vagyok, a Debreceni Egyetemen tanulok, mint Geográfus mester hallgató. A képzésen belül a Terület-és Településfejlesztési szakirányra specializálódtam – akár csak az alapképzésen – azért, mert mindig is érdekeltek a fejlesztéssel és az azt megelőző területi kutatásokkal kapcsolatos dolgok. Célom, hogy az egyetem elvégzése után a szakmámban elhelyezkedve segítséget tudjak nyújtani a települések fejlesztésében és jobbá tételében.

Jelenleg ez az ötödik, egyben végzős év, amit a Debreceni Egyetemen töltök, ahol sok tudást szereztem a szakma egyes részeiről, azonban mindennél fontosabb, hogy ezeket az elméleti dolgokat a gyakorlatban is tudjam kamatoztatni. Ez azért fontos, mert minél több gyakorlattal rendelkezem, annál nagyobb az esélyem, hogy sikeresen helyezkedjek el a munkaerőpiacon.

Éppen ezért a Partiumi Keresztény Egyetem által meghirdetett szakmai gyakorlat létfontosságú számomra a gyakorlati tudás megszerzésében. Úgy gondolom, ha a szakmai gyakorlat során megszerzett tapasztalattal, előnnyel tudok indulni a munka világában. Feladatom adatbázisépítés és geoinformatikai rendszerekkel való térképezés lesz.

Nagyon örülök, hogy részt vehetek a szakmai gyakorlaton és biztos vagyok benne, hogy mind tapasztalat, mind élmény szempontjából tartalmas lesz.