Folytatódik a gyakornoki program a PTKI-ben

Bemutatkozik Lakatos Réka Zsuzsanna.

Lakatos Réka Zsuzsanna vagyok, jelenleg a Debreceni Egyetem első éves Geográfus mesterszakos hallgatója vagyok Geoinformatika szakirányon. Mindig is érdekelt a különböző adatok látványos vizuális megjelenítése, mellyel úgy gondolom, hogy a kevésbé érdeklődők figyelmét is fel lehet kelteni.

Alapszakon a szakdolgozati témám az „RTK UAV-alapú fotogrammetriai magasságmodell vizsgálata a DE Főépületének példáján” volt.  A jelenlegi kutatási témám az UAV által készült felvételek képkorrelációs fotogrammetriai eljárással feldolgozott felszínmodellek összehasonlítása és pontosság vizsgálta a földi térszkennerrel készül pontfelhő alapú felszínmodellekkel.

Egyetemi tanulmányaim során számos kutatási módszert ismerhettem meg és sajátítottam el, miközben sok új embert ismerhettem meg és kapcsolatokat alapozhattam meg. A további fejlődésem érdekében döntöttem úgy, hogy az Erasmus+ keretein belül csatlakozom a Partiumi Keresztény Egyetem által kínált szakmai gyakorlatához, mellyel egyúttal teljesítem egy régi vágyam, hogy más felsőoktatási intézmény által kínált lehetőségein belül tanuljak, dolgozzak.

Nagyon örülök, hogy részt vehetek ezen szakmai gyakorlaton. Biztos vagyok benne, hogy az itt töltött idő alatt rengeteg tapasztalattal és élménnyel fogok gazdagodni, melyek a későbbiek során is előnyömre fognak válni.