Tanulmánykötetek a Partiumról

Karunk két oktatójának közös könyvbemutatójáról számol be Sütő Éva, a Reggeli Újságban, melyben Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán közös kötetéről ír.

A mihályfalvi Nyíló Akác Napok keretében a városi könyvtárban szombat délután könyvbemutatóra is sor került. A Partium – társadalomföldrajz, területfejlesztés című kötet bemutatóján házigazdaként és egyik szerzőként dr. Szilágyi Ferenc köszöntötte a mintegy negyven érdeklődőt, majd az elmúlt évek kutatásait és az azokból megszületett köteteket ismertette. Elhangzott, hogy mindenkire szükség van a partiumi identitás erősítésének folyamatában, ezen belül a tudományos élet szereplőinek is ki kell venniük a részüket a munkából. Bemutatásra kerültek azok a kiadványok, amelyek a régió egészének meghatározását hivatottak szolgálni, valamint azok is, melyek egy-egy kistérséget (Érmellék, Hegyköz) ismertetnek, írnak le. A Partiummal foglalkozó tematikus kötetek dr. Szilágyi Ferenc és Zakota Zoltán közös munkájának eredményei. Ennek a tematikus sorozatnak a második kiadványa a Partium – társadalomföldrajz, területfejlesztés címet viseli. (Az első Partium – társadalom és térszerkezet 2013).

A most bemutatásra került kötet egy interdiszciplináris jellegű kiadvány, amely földrajzi, területfejlesztési, közlekedésszervezési, történelmi, vallásföldrajzi, demográfiai, önrendelkezési tanulmányokat foglal magába. A szerzők sorában a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) kutatói mellett, képviselve van az ELTE, a Debreceni Egyetem is. Elhangzott az is, hogy a Partium-kutatás irányában egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a közeli magyarországi kutatóhelyek részéről, illetve több megkeresés is érkezett a PKE felé közös kutatások beindítása céljából. Zakota Zoltán informatikus-közgazdász (PKE), a kötet társszerkesztője az információs társadalom határ menti helyzetképéről, illetve a jövőbeli tervekről beszélt.

A bemutatásra került kötetek fő célja, hogy tudományos keretet adjon a regionalizálási folyamatnak, mely jelenleg az országban zajlik.

A könyvbemutató végén a megjelentek tehették fel a kérdéseiket.

Sütő Éva, Reggeli Újság

szilagyif 2015 jun1szilagyif 2015 junszilagyif 2015 jun2

forrás: gmt.partium.ro