Török–magyar barátság minden szinten

A törökországi magyar emigráció életét bemutató kiállítás nyílt meg csütörtökön a nagyváradi vár L. épületében. A főként fényképekből álló tárlat keddig látható a várban.

Török–magyar barátság minden szinten

 

A törökországi magyar emigráció életét bemutató kiállítás nyílt meg csütörtökön a nagyváradi vár L. épületében. A főként fényképekből álló tárlat keddig látható a várban.

 

A gazdag kép- és fényképanyagból álló tárlat csütörtök délelőtt tizenegy órai megnyitóján elsőként Huszár István Nagyvárad alpolgármestere beszélt, kiemelve azt, hogy a nagyváradi önkormányzatnak komoly feladata az, hogy a várat úgymond életre keltse, és ennek a célkitűzésnek egyik eleme a mostani tárlat „Én bízom benne, hogy ezt a kiállítást, ami tulajdonképpen az első tárlat a felújított nagyváradi várban, további kiállítások követik majd” – fogalmazott az elöljáró. János Szabolcs a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora beszédében elmondta, hogy egy olyan projektben működnek együtt dr. Verók Attilával, az egri Eszterházy Károly Főiskola Kulturális Örökség és Művelődéstörténeti Tanszékének vezetőjével, melynek témája a kulturális örökség, illetve annak hasznosítása a határ mindkét oldalán. „Célunk, hogy az ilyen helyeket, mint a nagyváradi vár, megismertessük az emberekkel, másrészt hogy életet hozzunk a falak közé. Nekünk egyetemi szférának, és a hallgatóknak az a feladatunk, hogy a partiumi, erdélyi örökséget megismertessük és bevigyük az oktatásba, mert sok esetben nem vagyunk tudatában azoknak az értékeknek, amelyek körülvesznek minket” Mint kifejtette, ennek az együttműködésnek köszönhetően jött létre ez a tárlat, ugyanakkor a kulturális örökség tematikáját felölelő tantárgyakat fognak felkínálni a hallgatóknak. „Egy örökség akkor él, ha benne van a hétköznapjainkban, ezért olyan programot próbálunk a későbbiekben kitalálni, amelyek ezt az örökséget tovább éltetik” – jelezte János Szabolcs.

Váradi vonatkozások

Dr. Verók Attila, Törökország magyarországi nagykövete, a budapesti és a bukaresti Yunus Emre Török Kulturális Intézetek, valamint az egri főiskola rektora nevében is köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, a most megnyitott kiállítás úgy jöhetett létre, hogy a török nagykövetség és a Yunus Emre intézet közös tulajdonában lévő kiállítási anyagot egy Magyarországon kiírt pályázatnak a keretében megkapta az egri főiskola, amely néhány héttel ezelőtt be is mutatta azt. Onnan érkezett Váradra a tárlat, ahol a teljes kiállítási anyag megtekinthető. „Fontos helyszín Nagyvárad a török–magyar kapcsolatok szempontjából, hiszen Nagyváradon 1660-ban született meg az utolsó vilajet, az a török közigazgatási szervezet, amelynek a keretében az oszmán törökök a meghódított területeket igazgatták” – fejtette ki Verók Attila, aki hozzátette, hogy a mostani kiállítás elsősorban a törökországi levéltárakban, könyvtárakban fellelhető magyar vonatkozású, köztük váradi vonatkozású anyagokat tartalmaz. Verók Attila bejelentette azt, hogy a PKE és az egri főiskola Nagyvárad és környéke kulturális örökségét bemutató közös tananyagot dolgozott ki, mely tananyag reményei szerint bővül majd az egész Kárpát-medencére vonatkozó ismeretek bemutatásával.

Baráti társaság

M. Soós Tamás a Török–Magyar Baráti Társaság Heves megyei tagozatának elnöke a megnyitón felajánlotta a 2002-ben alakult szervezet tudását és kapcsolatrendszerét a Nagyváradon alakítandó török–magyar baráti társaságnak, míg Szilágyi Ferenc, a PKE docense a PKE és az Eszterházy Károly Főiskola közötti együttműködésről beszélt, majd bejelentette: „a nagyváradi civilek összefogásaképpen itt is megalakítjuk a török–magyar baráti társaságot, és nagyon szépen köszönjük M. Soós Tamás felajánlásait.” Huszár István alpolgármester tudatta, hogy a Partiumi és Bánsági Műemlék- és Emlékhely Társaság (PBMET) és az egri Eszterházy Károly Főiskola Kulturális Örökség és Művelődéstörténeti Tanszéke kulturális együttműködési egyezményt írnak alá, ami újabb lehetőséget nyit a két városnak az együttműködéséhez. A csütörtökön megnyitott tárlat november 17-ig látogatható, naponta 9-17 órák között. A belépés díjtalan.

Pap István

 

Forrás: http://www.erdon.ro/torok-magyar-baratsag-minden-szinten/2953105

 

Dsc 4462

forrás: www.partium.ro